Ne legyünk rabszolgák
21/02/2012 | »

Print Friendly

A gazdasági oligarchia és a neoliberalizmus elterjedése a polgárok többségénél több országban tragikus következmények járt (növekvő munkanélküliség, szegénység, a politikai jogok és a szólásszabadság elfojtása), ezért a társadalomnak, úgy tűnik, nem csupán szüksége van új kezdeményezési és tevékenységi formákra, hanem ez immár kötelessége is.

Nem egészen egy évvel ezelőtt jelentős eseményt tapasztaltunk meg: Egyiptom és Tunézia lakossága, valamint a teljes arab világ megmutatta számunkra, hogy léteznek más utak is a gazdaság, a politika és a szociális intézmények leigázásán és az emberek rabszolgasorba hajtásán kívül. Mi ezt elfogadtuk és támogattuk, mint ahogy ez kötelességünk is volt. Ebből kifolyólag, az utóbbi időszakban hatalmas tüntetések törtek ki Görögországban, Portugáliában és Romániában, erősítve a forrongó dühöt, fenyegetőzve, hogy ledöntik az ősrégi politikai rendszert, amely csupán a számokért küzd és nem az emberiségért. Vajon, milyen a mi hozzáállásunk ezekkel az Európai eseményekkel kapcsolatban? Az arab tavasszal ellentétben, számos európai még elégedettnek tűnik, reprodukálva a média képmutatását, kiprovokálva és leértékelve minden intézményellenes mozdulatot. A jelenlegi görög zavargások – a bulvársajtó erőfeszítéseinek ellenére, hogy úgy mutassák be az eseményeket, mint a kisebbség vak, erőszakos megmozdulását, melynek egyetlen érdeke az európai pénzek elhárdálása – az általános düh kifejeződései a helyi politikai elit korrupciója és az Európai Unió könyörtelen mechanizmusai ellen, akik a saját érdekeik érdekében nyíltan és erőszakosan elnyomják a polgárok alapvető szabadságjogait. Ezeknek az új elemeknek Görögország politikai és társadalmi életében, elvileg, egyértelmű magyarázatuk van: a szegénység hihetetlen mértékű terjedése a neoliberális politika eredménye. A jelenség nem csak görög, és nem csak a dél-európai országokra vonatkozik (Portugália, Spanyolország, Olaszország), hanem úgyszintén más országokra is (Írország, Belgium, Nagy-Britannia). Európa polgárai a görög esetet fel kell, hogy ismerjék, mint egy halálos figyelmeztetést, mint egy gonosz jelet (rossz óment), mint a saját közvetlen jövőjüket: ha nem reagálnak igazságos demokráciát követelve, mindez náluk is elkerülhetetlenül beköszönt.

A fennálló intézmények megkérdőjelezése és (politikai, gazdasági és szociális) szerepük felülvizsgálata mára átalakult, és azok teljes elvetéséhez vezetett, meghaladva a korábbi igényt, amely saját fejlődésük érdekében még racionalizálást követelt vagy helyettesítést más intézményekkel, amelyek ugyanazokban a körökben mozognának, mint valami rivális (politikai) elmélet. Úgy tűnik, hogy ennek a rohadt rendszernek a meghaladása, s nem csak a megdöntése – egy olyan projekt, melyet tudatosan elfogadott mindazok jelentős része, akik ma ellenállást tanúsítanak – öntudatlanul kezdte éreztetni hatását a társadalmi felkelések hullámaira, melyek kialakulóban vannak Európában. Mi nem támogatjuk a reformot: a rendszernek a saját eszközeivel történő megváltoztatását, mi nem akarunk a látvány (spektákulum) világának a csapdájában benne ragadni. Elutasítjuk a képviseleti demokrácia választási folyamatait és ehelyett a közvetlen demokráciát indítványozzuk.

Ahhoz, hogy a fentiek szellemében ellenálljunk, itt az ideje, hogy az európai társadalom elkezdjen együttműködni, közösen cselekedni, bekapcsolódva egy új, közös európai forradalmi hálózat akcióiba. Nyílt közgyűlésekkel a települések közterein, folyamatos kommunikációval és interakcióban a többi néppel, Európa polgárai végre megszabadulhatnak a neoliberális rezsim barbár mechanizmusaitól: olyan új, közösen meghozott döntésekkel, melyek a továbbiakban meghatározzák majd az életünket. Nem úgy, mint a hitelezők és az adósok, nem úgy, mint gazdagok és szegények, nem, mint ügyész és elítélt, hanem mint egymással egyenrangú és szabad polgárok. Amit számunkra az Európai Parlament nyújt, az többszörös kizsákmányolás, szétbomlás, elnyomás és szétszakadás, mely a mi kemény munkánk eredményeit adja át a számban kisebbségben levő kapzsi feudális uraknak. Ők mindent megtesznek, hogy megakadályozzanak bármilyen reakciót, de a mi őszinte vágyunkat a szabadságért nem tilthatják meg.

Tehát alkossuk meg a saját történelmünket, keljünk fel és tiltakozzunk a felszínes látványosságok, a spektákulum és a cinizmus totalitariánus elnyomása, a gazdagok oligarchiája ellen. Itt az ideje, hogy békés, de határozott fellépéseket szervezzünk Európa szerte. Az emberek Európája – nem az oligarchia és a technokrácia képviselőié – lehetséges, ha együtt és összehangoltan próbáljuk meg létrehozni. A valódi demokrácia, az emberi kreativitás és kommunikáció újraéledhet a tereken és utcákon. Vezetők és mentorok nélkül. Ölelkezzünk össze és emeljük magasba az öklünket! Ne éljünk úgy, mint a RABOK!


Σύντομο URL: http://wp.me/pyR3u-a4t